- Astangás napüdvözletek (10/08)
- Alapgyakorlatok (10/15)
- Az állógyakorlatoktól az asztalpózig (10/22)
- Az ülőgyakorlatok a csónakpózig (10/29)
- Légzés és vinyásza (11/05)
Orando et Laborando
Szeptemberben mindig rámtör a nosztalgiahangulat – 17 éve költöztem Debrecenbe, amikor megkezdtem a gimis éveimet a Református Kollégiumban. Nagy múltú iskola, aminek most valószínűleg számtalan előnyét és hátrányát fel tudnám sorolni, de tizenévesként egyszerűen csak imádtam egy ilyen zárt közösséghez tartozni. A mai napig összekötnek bennünket az iskola hagyományai és az internátus szigorú szabályrendszere, amit diákként több-kevesebb sikerrel próbáltunk kijátszani. Valahol biztonságot adott, ugyanakkor vannak kétségeim, hogy ez a zárt rendszer mennyire készített fel bennünket a felnőttlét kihívásaira. 🙂
PRACTICE AND ALL IS COMING
Amikor elkezdtem astangázni, kicsit újra refisnek
éreztem magamat. Csatlakoztam egy jógás szubkultúrához, ahol összeköt bennünket a tradíció, és ahol szigorúbb keretek között zajlik a gyakorlás. Fix sorozatok, heti hat nap gyakorlás, nyitó- és zárómantra, közös jelmondatok és belsős poénok, amiket csak mi, astangások értünk. Úgy érzem, ezeknek a dolgoknak megvan a maga ereje, vagy éppen varázsa – ahogyan a refis identitástudatnak is -, azonban kritikus gondolkodás nélkül könnyen zsákutcába vezet.
Egyik nap arról beszélgettünk, hogy vajon miért van az, hogy valaki egyik napról a másikra, hirtelen abbahagyja az astanga gyakorlást? Szerintem az astangás kiégésben (vagy sérülésekben) sokszor az is közrejátszik, hogy túlzottan ragaszkodunk a gyakorlatsorhoz, és inkább célként tekintünk rá, nem pedig eszközként vagy iránymutatásként. Amikor azokon a napokon is astangázunk, amikor nincs is semmiféle belső késztetésünk a gyakorlásra, csak a megfelelés vágya, vagy a kihívás és teljesítménykényszer hajt bennünket. Amikor a felmerülő kérdéseinkre folyton azt a kényelmes választ kapjuk, hogy “ez így tradicionális” vagy “mert ez a valódi astanga”.
2013 óta rengeteget változott a hozzáállásom az astangához. Eleinte én is szigorúbb voltam, ragaszkodtam az ászanák sorrendjéhez, és nem engedtem magamnak különösebb kitérőket. Bár korábban sem hittem a merev szabályok működésében, kissé talán mégis túlmisztifikáltam a sorozatokat. A tanáraim szakértelmének és elfogadó hozzáállásának is köszönhetem, hogy viszonylag hamar megtaláltam a szabadságot az astanga kötött rendszerében. Minél többet tanulok, és ismerem meg más és más nézőpontból gyakorlatsort, a mozgásrendszerünk működését, annál biztosabb megerősítést nyer bennem, hogy nem kell mindenkinek egyformán astangáznia, és hogy az alapoktól személyre kell szabni a gyakorlás felépítését a belső motiváció fenntartásához – amely nap mint nap a jógamatrac felé terel bennünket.
Visszatalálni
Áprilisban még nem tudtam előrelépni a tenyeremhez hegytartásból. Lényegében néhány állógyakorlaton és hátrahajláson kívül mást nem is igazán tudtam végezni a sorozatokból, most azonban minden héten visszakapok valamit a régi astangás pillanataimból. 🙂
Sosem hittem a merev szabályokban. Nem hiszem, hogy astanga gyakorlóként is bármi áron ragaszkodnunk kellene a fix gyakorlatsorhoz, ettől függetlenül nem volt könnyű tavasszal félretennem a megszokott jógás rutinomat. Szeretem a kiszámíthatóságot, az ismétlődéseket, és az astanga sorozatok állandósága már régóta biztos pontot jelent számomra.
Őszintén szólva komolyan felzaklatott, amikor már a napüdvözlet első mozdulatánál elakadtam. Tényleg nem volt tovább, pedig mindenféle módosítást, könnyítést kipróbáltam. Végül el kellett fogadnom, hogy ilyen mértékű mozgáskorlátozottság mellett teljesen értelmetlen a ragaszkodásom. Tudtam, hogy pár hónapig egészen más rutint kell kialakítanom a gyakorlásban, mint amit az elmúlt öt-hat évben megszoktam, és hogy nem attól leszek jó oktató, rendületlen astangi vagy követnivaló példa, ha egy komolyabb ízületi blokkal is megpróbálom valamilyen formában teljesíteni az első sorozatot – miközben az nem is javít az állapotomon.
Sokszor írunk itt arról, hogy nem a tökéletes astanga sorozatért jógázunk, hanem azért, hogy a gyakorlás támogasson bennünket a mindennapokban. Erre meglepően sokszor kellett emlékeztetnem magamat az elmúlt időszakban, pedig azt hittem, hogy nincsenek túlzott elvárásaim a gyakorlásommal kapcsolatban. 🙂
Most szép lassan kezdek visszatalálni a gyakorlatsorhoz, és egyre kevesebb kitérőre van szükségem. Tavasszal még fájdalmas volt felhúzni a cipőmet, és felszállni a biciklimre, most pedig egyre hosszabb szakaszokat tudok kényelmesen végezni az astanga sorozatokból úgy, hogy közben egyre közelebb kerülök a régi ritmusomhoz. Borzasztóan várom, hogy újra ugyanazzal a lendülettel végezzem a teljes első vagy második sorozatot, mint egy évvel ezelőtt, de rengeteget tanulok ezekből a regeneráló, mobilizáló kitérőkből is. Például kaptam egy újabb leckét arról, hogy egyszerűen csak élvezzem az utat – különösebb célok és elvárások nélkül.
Ránctalan keddről álmodik a hétfő
Számomra a hétfő reggeli gyakorlás valahogy mindig döcögősebbre sikerül a többinél. Ilyenkor mindig szörnyen lassú vagyok és hajlamos a szétesésre. 🙂 Pár évvel ezelőtt hagytam is az egészet, és kijelöltem a hét első napját pihenőnapnak. Valószínűleg az járt a fejemben, hogy ha aznap nem gördül úgy a sorozat, és nem vagyok olyan összeszedett, erős és rugalmas, mint máskor, mégis mi értelme az egésznek?
A hétfő reggeli pihenőt nem volt nehéz megszokni. Hétköznap általában 5-kor kelek, így imádtam, hogy nyertem egy napot, amikor kényelmesen otthon, a reggeli kávém mellett kezdhetem a munkát – akár pizsamában. 🙂 Azt vártam, könnyebben megy majd a munka, de egyáltalán nem lettem hatékonyabb. Elhúztam az időt a feladatokkal, délutánra már késésben voltam mindennel, és amikor végre beestem az órám előtt egy rövid gyakorlásra, pont úgy döcögött minden, mint azokon a nehézkesen induló hétfő reggeleken.
Elfogadtam, hogy igen, valamikor döcögnie is kell, és be kellett látnom, hogy a kevésbé gördülékeny gyakorlásnak is van értelme. Nem mindig azonnali a jutalom, vagy mondhatnám úgy is, hogy nem feltétlen ászanákban mérhető. 🙂 De egy kényelmes, megengedő reggeli gyakorlást biztosan tudom, hogy később meghálál a test és az elme is.
Hétfőnként egyáltalán nincsenek elvárásaim a gyakorlással kapcsolatban, a fix gyakorlatsorhoz sem mindig ragaszkodom. Tudom, hogy valószínűleg nem aznap fogom megváltani a világot egy tökéletes hátraugrással egy tökéletes csaturangába. De nem is a tökéletes csaturanga tesz boldoggá, igaz? Csak hagyom, hogy lassabban gördüljön, élvezem a könnyített formákat, és cserébe figyelem, mennyivel olajozottabban működik minden más a nap többi részében.
Astanga bárhol, bármikor
Az astangának rengeteg előnye van, amiért szeretni lehet ? Az egyik ilyen, hogy bárhol, bármikor gyakorolhatjuk.
A legideálisabb, persze, ha oktató felügyelete mellett, jógastúdióban tudunk astangázni heti hat alkalommal, de lássuk be, ezt nem olyan egyszerű megoldani a hétköznapi teendők mellett. Viszont ha nem tudunk eljutni mysore vagy vezetett órára, önállóan is gyakorolhatunk, otthon vagy bármilyen helyen, ahol akad egy matracnyi hely. Ehhez nincs szükség különösebb előképzettségre, nem kell jógaoktatónak lennünk, hogy egyedül is biztonságosan astangázzunk, csak egy valamire: tapasztalatra.
Én Youtube videó segítségével gyakoroltam először otthon, de nem volt az igazi. Azért mentem el utána órára, mert nem tudtam követni a videós instrukciókat – vagy nem láttam, vagy nem hallottam ? – és persze, az is felmerült bennem, hogy mi van, ha nem is jól csinálom, hiszen nem látom magam kívülről, hogy úgy nézek-e ki, mint az oktató a kisfilmen. Jópár alkalom vezetett gyakorlás kellett, mire hallottam a fülemben az oktatói instrukciókat, és éreztem magamon a javításokat – tudtam, hogy merre van a helyes irány. Így az órai gyakorlásokat már nyugodt szívvel ki tudtam egészíteni az otthoniakkal. Viszont, ahogy egyre inkább haladtam előre a gyakorlásban, egyre inkább fejlődtem, annál több kérdésem merült fel, amiket egyedül nem tudtam megválaszolni, csak egy oktató tapasztalatainak, tanácsainak a segítségével. Ezért a rendszeres órai gyakorlás is heti rutinom része maradt.
Ez a gyakorlat azóta is tart. Amikor csak tudok, Áginál gyakorlok, mostmár leggyakrabban mysore órán, de amikor erre nincs lehetőségem, otthon astangázom, az órai tapasztalataimra támaszkodva. Így nem nagyon telik el nap jóga nélkül ?
(Anett)
Jógával a Blue Monday
Tudtad, hogy hétfőn volt az év legszomorúbb napja, vagyis a Blue Monday?
A mindennapokban sokszor kapok hasonló megjegyzéseket, hogy jógaoktatóként mennyire stresszmentes lehet az életem, és bizonyára egész nap relaxált vagyok. 🙂 Őszintén szólva ez nem csak, hogy nem igaz, de nincsenek is ilyen elvárásaim a gyakorlással kapcsolatban.
Szerintem rendben van, hogy bizonyos élethelyzetekben szomorú vagy ideges az ember, és ha kevés idő jut a pihenésre, akkor természetes, hogy kimerültebbé válik. A jóga valószínűleg nem fogja az összes stresszforrást kiiktatni az életedből, ez inkább egy eszközrendszer, ami segít a megküzdésben – az év legborúsabb vagy éppen legstresszesebb időszakában is.
A szomorú hétfőn én inkább szörnyen kimerültnek éreztem magamat. Nehéz volt koncentrálnom a napi feladatokra, nem éreztem magam elég összeszedettnek és türelmesnek, de abban biztos vagyok, hogy a napi astangáim nélkül még ennyire se futotta volna tőlem. ?
Vannak könnyebben és nehezebben gördülő napok, de talán nincsenek akkora hullámvölgyek, mint gyakorlás nélkül. Ráadásul jógával a Blue Monday is mindig csak utólag ugrik be, hogy éppen aktuális volt. ?
Mysore START!
A Mysore Start! órán kiemelt figyelmet kapnak a kezdő mysore gyakorlók. Lépésről lépésre, sok rávezetéssel építjük föl az astangás napüdvözleteket, valamint segítünk rögzíteni az állógyakorlatok felépítését és sorrendjét.
Gyakori kérdések: Erre a mysore órára csak a nagyon ügyesek járnak?
„Erre a mysore órára csak a nagyon ügyesek járnak, igaz?”
Ez a mondat valamilyen formában minden héten elhangzik, jó hír viszont, hogy a nagyon ügyes astangik is teljesen kezdőként indultak el az első mysore órájukra. ??
Megfigyeltem, hogy azok a gyakorlók, akik nem érzik magukat elég erősnek, hajlékonynak vagy ügyesnek, hamarabb ellátogatnak egy dinamikus flow jógára vagy egy vezetett (teljes első sorozatos) astanga gyakorlásra, csak hogy alapozzanak a későbbi önálló gyakorlásra. Ez sokszor zsákutcába vezet, hiszen a fenti vezetett órákon nem kezdő tempóban haladunk, és nincs is túl sok lehetőség egyénre szabni az összetett gyakorlatokat.
Akár kezdő vagy, akár haladó, ha rendszeresen gyakorolsz, biztosan észrevetted, hogy nem lehetsz minden nap egyformán terhelhető. Lesznek időszakok, amikor kevesebb ászanára lesz szükséged, a vinyászák egy fokkal lustábban gördülnek, de szerencsére nem is az a gyakorlás célja, hogy mindig 110%-ot nyújts a matracon.
Abban rejlik mysore stílus szabadsága és szépsége, hogy itt a saját légzésed ritmusán túl senkinek a tempójához nem kell alkalmazkodnod. Kezdő és haladó astangások mellett, mégis önállóan gyakorolhatsz, miközben mi lépésről lépésre segítünk a sorozatban, ahol szükséges.
Novemberi csend
Az ősz a kedvencem. A ködös délelőttökkel, a megrövidült nappalokkal és a károgó varjúcsapatokkal együtt. ?
Ahogy elcsendesül a természet, számomra már a ráhangolódás is egyszerűbbé válik. Szeretek a sötétben végigsuhanni a belvároson, nyitni a termet, majd készülődni a gyakorláshoz. Utána nincs más, csak a légzés.
Ebben nincs semmi misztikus, az ingerszegényebb, nyugodt környezet egyszerűen ad egy külső támogatást, hogy könnyebben megőrizzem a belső figyelmet astangázás közben.
Ha mégis kizökkenek, csak vissza kell térnem a kiindulóhelyzetbe, ez lehet szamaszthiti vagy ülésben a dandászana. Ebben az alaphelyzetben ismét rögzítem a tekintetet egy fix ponton, és tudatosítom a mély, egyenletes uddzsájí légzést. Mindig segít visszatérni. ?