Négy éve, október végén kezdtem el Debrecenben mysore órákat tartani. Nem is mertem rögtön mysore-nak nevezni ezeket a “nyitott” alkalmakat, annyira nem ismerte senki a kifejezést az itthoni gyakorlók közül. Úgy éreztem, örülök, ha végre az astanga szóra nem hőkölnek hátra az emberek, utána majd jöhet a mysore és az ékám-dvé-tríni is 😀
Akkor úgy éreztem, ez a legnehezebb. Az emberekkel megismertetni ezt az irányzatot vagy gyakorlási stílust. Még most is sokáig kell biztatni benneteket, mire el mertek jönni mysore órára, pedig nincs különösebb előfeltétele ennek a jógaórának sem. Így pár év után viszont azt látom, ennél is nehezebb azon változtatni, hogy a gyakorlók elengedjék a sorozat teljesítésére való görcsös törekvést.
Astangázz azért, mert jólesik, és utána minden könnyebb! Gyöngyvér mondogatta mindig, hogy valójában a gyakorlás van érted, és nem pedig fordítva. Ez meghatározó szemléletté vált a saját gyakorlásomban is, és azt látom, ebben a szellemben fokozatosan, ösztönösen kialakul a rendszeres, akár napi szintű jógagyakorlás.
Ha azért jössz el saját ritmusban astangázni, hogy az elsőtől az utolsó ászanáig mindent teljesíts a gyakorlatsorból, gondold csak át: biztos, hogy mindre szükséged van ma? Ugyanolyan állapotban vagy fizikailag, mentálisan vagy érzelmileg, mint legutóbb?
Hagyd az elvárásokat, és csak figyeld a légzést, mert az biztosan elárulja, hogy meddig mehetsz ma, és milyen ritmusban. Hol kell engedni, és hol érdemes továbbmenni. Ezért lesz a mysore astanga mindenkié.
„A mysore astanga nem csak a jóga gyakorlására tanít, azt is megmutatja, hogyan jógázz úgy, hogy az jó hatással legyen rád. A jógának támogatnia kell minket az életben, és nem szabad, hogy egy újabb elvárássá váljon magunkkal szemben.” – Maty Ezraty
