Csak egy rövidet

Sosem hittem abban, hogy csupán két-három napüdvözlet miatt ne lenne értelme ráállni a matracra. A saját gyakorlásomban is megtanultam, hogy sokkal többet nyerek a rendszerességgel még akkor is, ha egy túlterheltebb időszakban ez csak 20-40 percnyi gyakorlást jelent napi szinten.

Minden hétre tartogatok egy minimum gyakolást, amikor csak az állógyakorlatokat végzem, általában a pársvottanászanáig megyek ilyenkor. Ha mégis haladok tovább, akkor hozzáteszem az első sorozatot az asztalpózig, vagy a másodikat a tevéig.
Legjobb pénteken, amikor fizikailag fáradtabb vagyok, de egy-egy tanfolyamokkal tűzdelt hétvége után is egészen felszabadító így indítani a hétköznapokat. 

Az elmúlt években nagyon megszerettem az astanga állógyakorlatait. Erőt és stabilitást adnak a mélyebb előre-, hátrahajlásokhoz, valamint az összetettebb egyensúlyi helyzetekhez. Régen hajlamos voltam elsietni az állópózokat, pedig ha megfelelően használom a láb és a törzs erejét, akkor máris izgalmas csípőnyitó és tartásjavító gyakorlatokká válnak.

Amellett, hogy már ez a rövid gyakorlatsor is felébreszt, miközben oldja a kisebb feszültségeket bennem, a legjobban ez a rész segít kikapcsolni is. Annyira automatikus már, hogy gondolkodás nélkül kizárhatok minden külső körülményt. Nincs más, csak a mély, egyenletes, belső csendet adó légzés. 

Vissza az alappokhoz

Astanga Jóga a szabadban

Egy éve volt egy kisebb balesetem biciklivel, amiben megsérült a jobb térdem. Akkoriban már volt egy viszonylag állandó, feszes tempója az első sorozatomnak, a második sorozat végén pedig szinte mindig maradt erő (és idő) pár harmadik sorozatos ászanára is.

Az esésem után pár hónapra elbúcsúztam a lótuszüléstől, a marícsjászana D még könnyített formájában sem ment balra, arról nem is beszélve, hogy térdelni még óravezetés közben sem tudtam. Sokat változott akkoriban a gyakorlásom. Az óvatosság miatt erősebb lett a koncentrációm, a légzésem és a mozgásom tempója pedig lelassult.

Azóta a térdem majdnem a régi, újra megvan a marícsi dé is, de még mindig kétórás menetidővel kell számolnom, bármelyik sorozatot választom. Így most az egyenletes ritmuson dolgozom, és visszatértem az alapokhoz.

Hosszú hónapokig csak heti egyszer gyakoroltam végig a teljes kezdő sorozatot. Úgy éreztem, ez túl vontatott a másodikhoz képest. Soknak éreztem az előrehajlásokat, egyfajta türelmetlenség is lapult bennem, hogy mikor érek már a navászanán túli részhez, ami sokkal játékosabb és szórakoztatóbb számomra. A gyakorlásom fókuszába most ismét a kezdő sorozat került, és újra beleszerettem.  Heti többször visszatértem az előrehajlásokhoz, az emelésekhez, a sok előre-hátraugráshoz, és olyan izgalmasnak érzem minden percét a gyakorlatsornak, mint amikor először találkoztunk.

Az első sorozat rendezi bennem a kisebb-nagyobb aszimmetriákat, és úgy növeli a hajlékonyságomat, hogy közben erősít és stabilizál is. Egyre könnyebb megőriznem a mély, lassú légzést anélkül, hogy belealudnék az ászanákba. Ma reggel már nem léptem túl a 90 percet! 
A kezdő gyakorlatsor kiegyensúlyoz és rugalmassá tesz. Felfrissít és mindig rejt kihívásokat, miközben kapok egy egészen mély, belső megnyugvást a gördülékenységével és a monoton, folyton ismétlődő szakaszaival.

Tudtad, hogy az első sorozat szankszrit neve Jóga Csikitsza, azaz jógaterápia?