Visszatalálni

Áprilisban még nem tudtam előrelépni a tenyeremhez hegytartásból. Lényegében néhány állógyakorlaton és hátrahajláson kívül mást nem is igazán tudtam végezni a sorozatokból, most azonban minden héten visszakapok valamit a régi astangás pillanataimból. 🙂

Sosem hittem a merev szabályokban. Nem hiszem, hogy astanga gyakorlóként is bármi áron ragaszkodnunk kellene a fix gyakorlatsorhoz, ettől függetlenül nem volt könnyű tavasszal félretennem a megszokott jógás rutinomat. Szeretem a kiszámíthatóságot, az ismétlődéseket, és az astanga sorozatok állandósága már régóta biztos pontot jelent számomra.

Őszintén szólva komolyan felzaklatott, amikor már a napüdvözlet első mozdulatánál elakadtam. Tényleg nem volt tovább, pedig mindenféle módosítást, könnyítést kipróbáltam. Végül el kellett fogadnom, hogy ilyen mértékű mozgáskorlátozottság mellett teljesen értelmetlen a ragaszkodásom. Tudtam, hogy pár hónapig egészen más rutint kell kialakítanom a gyakorlásban, mint amit az elmúlt öt-hat évben megszoktam, és hogy nem attól leszek jó oktató, rendületlen astangi vagy követnivaló példa, ha egy komolyabb ízületi blokkal is megpróbálom valamilyen formában teljesíteni az első sorozatot – miközben az nem is javít az állapotomon.

Sokszor írunk itt arról, hogy nem a tökéletes astanga sorozatért jógázunk, hanem azért, hogy a gyakorlás támogasson bennünket a mindennapokban. Erre meglepően sokszor kellett emlékeztetnem magamat az elmúlt időszakban, pedig azt hittem, hogy nincsenek túlzott elvárásaim a gyakorlásommal kapcsolatban. 🙂

Most szép lassan kezdek visszatalálni a gyakorlatsorhoz, és egyre kevesebb kitérőre van szükségem. Tavasszal még fájdalmas volt felhúzni a cipőmet, és felszállni a biciklimre, most pedig egyre hosszabb szakaszokat tudok kényelmesen végezni az astanga sorozatokból úgy, hogy közben egyre közelebb kerülök a régi ritmusomhoz. Borzasztóan várom, hogy újra ugyanazzal a lendülettel végezzem a teljes első vagy második sorozatot, mint egy évvel ezelőtt, de rengeteget tanulok ezekből a regeneráló, mobilizáló kitérőkből is. Például kaptam egy újabb leckét arról, hogy egyszerűen csak élvezzem az utat – különösebb célok és elvárások nélkül.