Szeptemberben mindig rámtör a nosztalgiahangulat – 17 éve költöztem Debrecenbe, amikor megkezdtem a gimis éveimet a Református Kollégiumban. Nagy múltú iskola, aminek most valószínűleg számtalan előnyét és hátrányát fel tudnám sorolni, de tizenévesként egyszerűen csak imádtam egy ilyen zárt közösséghez tartozni. A mai napig összekötnek bennünket az iskola hagyományai és az internátus szigorú szabályrendszere, amit diákként több-kevesebb sikerrel próbáltunk kijátszani. Valahol biztonságot adott, ugyanakkor vannak kétségeim, hogy ez a zárt rendszer mennyire készített fel bennünket a felnőttlét kihívásaira. 🙂
PRACTICE AND ALL IS COMING
Amikor elkezdtem astangázni, kicsit újra refisnek
éreztem magamat. Csatlakoztam egy jógás szubkultúrához, ahol összeköt bennünket a tradíció, és ahol szigorúbb keretek között zajlik a gyakorlás. Fix sorozatok, heti hat nap gyakorlás, nyitó- és zárómantra, közös jelmondatok és belsős poénok, amiket csak mi, astangások értünk. Úgy érzem, ezeknek a dolgoknak megvan a maga ereje, vagy éppen varázsa – ahogyan a refis identitástudatnak is -, azonban kritikus gondolkodás nélkül könnyen zsákutcába vezet.
Egyik nap arról beszélgettünk, hogy vajon miért van az, hogy valaki egyik napról a másikra, hirtelen abbahagyja az astanga gyakorlást? Szerintem az astangás kiégésben (vagy sérülésekben) sokszor az is közrejátszik, hogy túlzottan ragaszkodunk a gyakorlatsorhoz, és inkább célként tekintünk rá, nem pedig eszközként vagy iránymutatásként. Amikor azokon a napokon is astangázunk, amikor nincs is semmiféle belső késztetésünk a gyakorlásra, csak a megfelelés vágya, vagy a kihívás és teljesítménykényszer hajt bennünket. Amikor a felmerülő kérdéseinkre folyton azt a kényelmes választ kapjuk, hogy “ez így tradicionális” vagy “mert ez a valódi astanga”.
2013 óta rengeteget változott a hozzáállásom az astangához. Eleinte én is szigorúbb voltam, ragaszkodtam az ászanák sorrendjéhez, és nem engedtem magamnak különösebb kitérőket. Bár korábban sem hittem a merev szabályok működésében, kissé talán mégis túlmisztifikáltam a sorozatokat. A tanáraim szakértelmének és elfogadó hozzáállásának is köszönhetem, hogy viszonylag hamar megtaláltam a szabadságot az astanga kötött rendszerében. Minél többet tanulok, és ismerem meg más és más nézőpontból gyakorlatsort, a mozgásrendszerünk működését, annál biztosabb megerősítést nyer bennem, hogy nem kell mindenkinek egyformán astangáznia, és hogy az alapoktól személyre kell szabni a gyakorlás felépítését a belső motiváció fenntartásához – amely nap mint nap a jógamatrac felé terel bennünket.
Követhetsz minket Facebookon is:
Astanga jóga Facebook csoport
Astanga Jóga Debrecen oldal
Weboldalunk