Érezhető a tavasz, már a reggeli astanga első napüdvözleteit is világosban kezdjük, ami azért sokat lendít, ismerjük el.
Jó együtt indítani a hétköznapokat, ezt a mai óra után is megállapítottam magamban. Reggel hétkor még nem érzem a sok tennivalót a nyakamon, egészen távolinak tűnik, ami a gyakorlás után rám vár. Mintha csak egy másik nap, hónap vagy élet lenne.
Üres fejjel, szinte félálomban kezdjük a nyitómantrát, aztán az első pár vinyászában tudatosul bennem, milyen lenne a napom, ha kihagynám a reggeli gyakorlást. Szinte mindig találok egy-két gyenge pontot. Van, hogy türelmetlen vagyok vagy épp szörnyen lassú. Sokszor felszínes a légzésem. Van, amikor csak a kitartás vagy a bátorság hiányzik, időnként pedig nem is értem, hogy lesz ebből rugalmas test, mire a hátrahajlások jönnek?
Akármilyen állapotban is állunk a szőnyegre kora reggel, a zárómantráig azért mindig helyrebillen valami. Szinte minden reggelre jut egy kisebb-nagyobb siker, amin együtt örömködünk, mintha csapatmunka lett volna. Aztán szétrebbenünk, kiürül a recepció, mindenki teszi a dolgát. Valószínűleg összeszedettebben, rugalmasabb testtel és elmével, mint ha kimaradt volna az a reggeli sorozat.